Szárított rózsaszírom - 50 dkg

Ha a piros rózsa szót halljuk, akkor egyértelműen a szerelem jut róla eszünkben. Szépségét senki sem vitatja, illata egyedülálló és felülmúlhatatlan.

Egyre többen tudják róla, hogy egyedülálló szépsége mellett gyógyhatással rendelkezik: a rózsának összehúzó, szíverősítő, bőr- és nyálkahártya-stabilizáló hatása van.

Nagy becsben tartjuk a rózsát már évezredek óta. Távoli kultúrák egyaránt az ember lelkét frissé, fiatallá és boldoggá tevő elixírnek tartják. Egy igazán jó és frissítő teából a rózsa ma sem hiányozhat. A vörös rózsa gyógyító és tápláló erejét mély tisztelet övezi. A kutatók sorra fedezik fel a rózsa jótékony élettani hatásait, melyet többek között a közérzetre és a hormonháztartásra gyakorol.

Mivel a szív, gyomor, máj és méh tónusjavítója, ezért keleten a szülés után itatják a kismamákkal, hogy a belső szervek mielőbb vissza tudják nyerni eredeti helyzetüket és rugalmasságukat, így ezzel megelőznek sok asszonybetegséget.

A rózsa csillapítja a szorongást és a rossz közérzetet, megnyugtatja a szívet és az idegeket, kiegyensúlyozottá tesz bennünket. Javítja a kondíciónkat, összhangot teremt a szívünk és az elménk között. 

A rózsából készült lekvár csodákra képes. Megnyugtatja a dühös embereket, elég egy-két kanállal belőle, és nyoma sem marad a feszültségnek. Táplálja a szöveteket és pozitív hatást gyakorol a sejtregenerációra is.

A rózsa virágából készült tea görcsoldó hatásának köszönhetően enyhíti a fejfájást és az idegességet. A fáradt bőr és szemek frissítője, a sebgyógyulás gyorsítója. Főzetét külsőleg cellulitisz ellen is használhatjuk. A teát köszvény és a reuma ellen fogyaszthatjuk teáját.

Beletehetjük még viaszgyertyákba. Romantikus vacsora, születésnap, névnap, keresztelő, eljegyzés és esküvő dísze is lehet.   

Kiszerelés: 50 dkg

Szállítás: 7-10 nap

8 499 Ft